Bodajk és a Gaja-völgyi Tájcentrum

2012. október 13.

Indulás A Kelet-Bakony és a Móri-árok határán a Vértesre tekintő település kedvelt kirándulóhely a természeti és történelmi emlékek miatt.
Túránkat a barokk stílusban épült Nagytemplom megtekintésével kezdtük. 1744-ben Segítő Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. Kegyhely, melyet a zarándokok pünkösdtől októberig látogathatnak. Egy csoporttal éppen találkoztunk a Kálvária dombon.
Gyalogos túránkat a Gaja-völgyi Tájcentrum területén folytattuk, melynek ősét a fehérvárcsurgói vadaskertet még gróf Károlyi Gyula létesített 1888-ban. A Gaja-patak a Kelet Bakony legtisztább vízfolyása, mely a dolomitból álló kőzettömeg törése mentén halad. A szurdokvölgyben égerligetek, szurdokerdők, karsztbokor erdők és sziklagyepek figyelhetők meg. A csoport lelkes tagjai makktermések sokaságát gyűjtötte össze, de bemásztunk több üregbe és barlangba is. Átmásztunk a „Ádám –Éva” fának nevezett” kidőlt tölgyfán, majd felkapaszkodtunk a Vaskereszthez. Közben azon gondolkodtunk, hogy melyik történet igaz Károlyi grófról? Kálvári domb Innen gyönyörű panoráma tárult elénk, még a napsugarak is megvilágították a fehérvárcsurgói - víztározót. Rövid leereszkedő után megpihentünk a Horgásztó mellett kialakított büfénél. Kalóriával feltöltődve folytattuk utunkat a tó mellett, majd újabb arcát láthattuk meg a Bakonynak a Vasutas pihenőnél. Minden megállónál hallhattunk ismertetőket a táj nevezetességeiről. Megkóstoltuk az Alba Regia forrás vizét, majd beértünk a gyönyörű Móri-árokba. A napsütötte domboldalon sokszínű terméskóstoló következett a természet gyümölcseiből. Rövid séta után a Kesellő-domb Szoborparkjához érkeztünk. Megcsodáltuk Barka László szobrász kőalkotásait, és rácsodálkoztunk a mesés tájra. Kálvári domb Leereszkedve a dombról, már csak a Kálvária domb és a stációk bejárása várt ránk.
A Tófürdő gyógyító erejét legközelebb csak nyáron tudjuk megtapasztalni. Azt hiszem, hogy a táj természeti szépsége sokáig megmarad emlékezetünkben. A szép őszi túránkat tovább édesítettük cukrászdai ízekkel is.
Megköszönöm a 25 fő túratársamnak a részvételét, legközelebb a Vértesben folytatjuk utunkat.

Fotóink a Képek menüpont alatt találhatóak!

Bierbauer Imréné