A leghosszabb túra...

2016. augusztus 27.

Nyár végi kirándulásunk az év leghosszabb túrája volt. Augusztus 27-én, reggel hat órakor indult el 48 fős csoportunk, hogy a Bükki Nemzeti Park néhány szép látványosságát megcsodálhassa.
Vadregényes, kanyargós utakon érkeztünk első úticélunkhoz. Sirok vára, mely két legmagasabb hegységünk, a Mátra és a Bükk között egy alig 296 méteres, de környezetéből meredeken kiemelkedő csúcsra épült. A vár és a falu neve (ami annyit jelent, hogy "széles") a hivatalos álláspont szerint a szláv "sirok" szóból ered, de a monda, amit a helyiek mesélnek, sokkal érdekesebb:
„Élt egyszer régen, egy sziklabércen az öreg Darnó király. Féltő gonddal nevelte egyetlen gyermekét. Egy aranyló délutánon, a patak mentén sétálva az ifjú királyfi meglátott egy pórleányt. A lányt - kit Tarnának hívtak - azonnal megigézte az ifjú király, s egymásba szerettek. Ám az öreg király nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat, s elkergette a fiát, a leány családját pedig megbüntette. A két fiatal belebetegedett a bánatba. Később az öreg király szíve megenyhült, ám hiába bocsátott meg. Tarna szíve meghasadt, a királyfi pedig megtudván ezt, követte kedvesét a sírba. Ott temették el őket a folyó völgyében, ahol a patak két ága összefonódik a hegy lábánál. A patak azóta őrzi a szép Tarna nevét, az öreg Darnó-hegy pedig máig azt sóhajtja sírok, sírok. Így lett e hely neve Sirok...”
A várat a régi feljegyzések először 1267-ben említik. Az ásatások igazolták, hogy kezdetben a siroki vár is magánvár volt, amit csak később alakítottak ki végvárrá, és Eger egyik legerősebb, legjelentősebb elővára lett.
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt a császári erők - a többi veszélyesnek tűnő várral együtt – 1713-ban a siroki várat is lerombolták.
A vár ettől kezdve pusztult, csak várromként tartották nyilván, míg 2012-ben 365 millió forintos EU projekt keretében fel nem újították.
Egy órás felfedező túránk alatt bejártuk a vár kazamatáit, a régi életképeket bemutató kiállítást és gyönyörködhettünk a csodálatos panorámában, ami minden irányból körülvett bennünket.
A vár tetejéről két magányos sziklát pillanthattunk meg. A riolittufából álló méretes kövek nem az alattuk lévő domb részei, hanem a vár helyén felrobbant vulkán dobta ki őket magából, majd lepottyantak a szomszédos magaslaton. Mivel ezek a sziklák keményebbek a körülöttük lévő kőzetnél, nem pusztultak le annyira az évmilliók alatt, és egyre jobban kilátszanak a fák közül. A köznyelv igen találóan a Barát és az Apáca neveket adta a szikláknak, mely utal a természet évezredes munkája nyomán kialakult formájukra. Ez a természeti jelenség is megihlette a falubelieket: a legenda szerint a barát és az apáca az egymás iránt érzett beteljesületlen szerelem miatt, a bánattól vált kővé.
Hátrahagyva a különleges, legendás várat, Uppony felé folytattuk utunkat. A Bán patak völgyében található Upponyi-szoros hazánk egyik legnagyobb méretű szurdoka. Magassága a 170 m-t is eléri. Bal oldalán a sziklák tetején lévő kereszt a reformáció terjedésének határát jelképezi. A hosszú utazástól kicsit zsibbadt lábainkat nem volt könnyű bejáratni a turistaúton, de elszánt csapatunk nagy része most is teljesítette a kitűzött 6 km-es távot, hogy a Lázbérci víztározót megpillanthassa a magasból.
A mesterséges tavat a Bán-patak völgyének elzárásával 1967 és 1970 között azzal a céllal hozták létre, hogy ivóvízzel lássák el a Sajó-völgy településeit. A víztározót kiváló szépérzékkel alakították ki, így a bátrabbak fentről csodálhatták, a túrát nem vállalók pedig kellemes sétát tehettek a partján.
Ezután érkeztünk utunk utolsó állomására, a Szalajka völgybe, mely az ország egyik legszebb kirándulóhelye. A 4,2 km hosszú völgyben kellemes sétát tettünk.
Megcsodálhattuk a Szikla-forrást, mely a Bükk hegység egyik legnagyobb vízhozamú karsztforrása. A ritka és gyönyörű természeti jelenség, a Szalajka-völgy egyik legfontosabb geológiai kincse.
„Találkozhattunk a Kárpátok őrével”: a 2,65 méter magas, tölgyfából faragott katona alak a Kárpátok hágóit a honfoglalás korában őrző katonai védelmi rendszernek állít emléket.
A vadaskertben fényképeztük a dámszarvasokat, akik kíváncsian és szelíden közeledtek hozzánk.
A Pisztrángos tavak mentén végül eljutottunk a Fátyol vízesésig, mely a Szalajka-völgy leglátványosabb természeti képződménye. A vízesés 17 méter hosszú, tizennyolc lépcsőből álló mésztufagáton át zubog. Kialakulása a mészkőnek és a csapadéknak köszönhető.
Nevének eredete kétséges: egyesek szerint a vízpermet jellegzetes, fehér fátyláról, mások szerint a fehér, csipkéhez hasonlóan mintás mésztufáról kapta a Fátyol-vízesés elnevezést.
Visszafelé sétálva természetesen nem hagyhattuk ki a friss pisztrángból készült vacsorát sem, ami nagyon jól esett a nap végén a sok szendvics után.
Hazafelé kicsit csendesebben utazott a társaság, hiszen mindannyian jól elfáradtunk,
de az élmény velünk maradt és új utakra sarkall minket!

Fotóink a Képek menüpont alatt találhatóak!

Buruczki Erika