A szürke tehénlepény titka...

2016. október 16.

Éppen nem kellemes – párás, cseperésző, borús - időben indult elszánt csapatunk az október hónapra tervezett túra teljesítésére, bizalommal reménykedve az idő jobbra fordulásában, de legalább is a meteorológia által szokott kifejezéssel élve, jó fajta „kiránduló idő” kialakulásában! És láss csodát: első helyszínünknél, Úrkúton 9 órakor a buszból kikászálódva örömmel tapasztaltuk, hogy csökkent a párásság, már a felhők is oszlóban voltak!
Az ország legrégebben védetté nyilvánított területénél már várta a csapatot a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tanult túravezetője, Sárdy Julianna, aki – nagy szerencsénkre – egészen délután egy óráig velünk foglalkozva, minket vezetve, mint egykori földrajz/biológia szakos tanárnő érdekfeszítően, aprólékosan csak mesélt és mesélt és mesélt! Először egy külszíni, már nem használt mangánbánya „kúpjai „közé ereszkedtünk le. Megtudtuk azt is, hogy a porrá őrölt, frakcionált mangánt a hadiipar használta nagy mennyiségben a korszerű hadiipari eszközök, járművek, fegyverek anyagának ötvözésére. Nagy felkészültséggel - képek, kőminták bemutatásával – ízelítőt kaptunk Földünk kialakulásának különböző korszakairól és megcsodálhattuk az akkori kezdetleges élőlények kőbe zárt maradványait. Vezetésével végigjártuk a tanösvényt; megborzongtunk az (állítólag) 300 méter mélységű, közel függőleges hatalmas víznyelőn, ami csak úgy, a fák közötti horpadás alján tátongott; gyönyörködtünk az átszelt legelő növényzetén; a hatalmas egyedül álló bükkfák tökéletes formáján; az egykori mangánport ülepítő zagytároló és környékén lévő talaj feketeségén. Egyből meg is fejtettük, hogy az általunk óvatosan kerülgetett tehénlepények bizony azért lehetnek szürkék, mert az állatok által legelt fű talaja fekete mangánpor (talán fejéskor kakaót is nyernek mindjárt?)
Úrkútról Bándra buszoztunk túránk második ütemét teljesítendő. Járművünkről leszállva a falu szélétől indulva átkeltünk a Séd patakon, hogy az előttünk magasodó majd’ 500 méteres Miklós Pál hegy csúcsán lévő kilátót felkeressük. Az erőteljes kaptató leküzdése után lihegve és kiizzadva bár, de nagy gyönyörűségben lett részünk: a Dr. Majer Lajosról elnevezett, 22 méter magas kilátóra fellépcsőzve elénk terült a teljes Dél-Bakony - Veszprémestől, Kab-hegyestől, dombok közé rejtőzött kisfalvasastól! Meg kell említeni, hogy ekkor már csodásan hétágra/zavartalanul sütött a nap, ami lehetővé tette a körpanoráma kiteljesedését! A pihenő és a csoport fényképezkedés után leereszkedtünk a Szentgáli Tiszafás erdőn, mely ősfenyőshöz hasonló nagyságú és kiterjedésű nem sok van a világon! Az egész lefelé vezető út izgalmasan kanyargós volt, olykor erdei falépcsők segítették a lépdelést, máskor behajló suhángok adtak biztos kapaszkodót. A Cince patak hídján átkellve értünk vissza Bándra, ahol még felkapaszkodtunk a többünk előtt ismeretlen és példaértékűen rendbe tartott várromhoz, a Bánd-Esseg vár méltóságteljes, fellobogózott maradványaihoz.
A „várostrommal” ért véget tényleges túránk, melynek 15 km-es távja – tekintettel hogy valójában két majdnem azonos részletben (7,2 km + 7,8 km) teljesítettük – visszatekintve már nem látszott nehéznek!

Ölbő

Fotóink a Képek menüpont alatt találhatóak!

Katona László